QSS
2006.03.06. 19:12
--
Epelógus
Jót into jobbomon Jaj-piros pacsi-pocsolyák Halálba sportolom Magamat - jaj na de nohát!
Falamon naponta Száz kósza miatyánk ekhóz Egyikük azt mondta: Van, ki mindent kétszer megsóz
Ó ok a barbárok Szokék s jaj! piros szemuek Úgy vélik, van rá ok Tevének s fokán a tunek
Nem lenni egyenleg Pedig csak stimmelni látszott Holtak is felednek Inget, nyakkendot, kabátot
Zápulok mihasznán S használódom rossz iramban Lehettem volna japán Méginkább bantu vagy nyam-nyam
Halálom akárhol Ketyeg s tik-takkol titokban Elobb csak kakukkol Aztán csendesen felrobban
Vég-tagok
Káderkeserves
Így vagy úgy, de elobb-utóbb Az a lóláb mindig kilóg
Sok végtagnak ez jut sorsul Ha a klíma egyet fordul
Paffá dermedt pártvezérek Búcsút into jobb kezének
Meg az a sok boxos csizma Mind fénykorát sírja vissza
Kéz tapsolna, láb taposna Balra a jobb, bal a jobbra
"Nincs vezényszó, ritmus oda E tétlenség kész kaloda!"
Az egykor oly aktív tagok Mindegyike ekképp nyafog
Modor
Gitárhúrként reszket kezem Magam helyett vagyok jelen
Barátaim jómodora Egy lehangolt bárzongora
Katasztrófám megelozve Takarózom vodka-gozbe
Leheletem tuz és pestis Úgyis elfelejtem ezt is
Föltétlen
A föltétlen megadás után mi következhet még? Trágyamelegben szaporodunk kedveseim; Mi a megbocsátás renegát gyermekei Ottfelejtett hegemóniákban Rabszolgák titkos szerelme.
Nem a koplaláson nevelt légiók csak mindennapos gyilkosok akik rosszul tudják kötelességüket Koplalással oket nem bírhatod
Egyszer majd mindez látható lesz egy totális kudarc ablakán Napok szemcséi egy száraz és örök sivatagban a hold alatt
Porszem porszemet kerget és takarózik a vörös éggel Reggel reggelt követ és ez marad majd egy végtelen képen
Árvák vagyunk minden bunös szerelmünkben: túl a birodalom bukásán. Takarózz kövekkel Eso közeleg minden felol
Szöszmötök
Éji neszek szöszmötök
sercegések melyektol annyira féltem egykor még abban a
szobakonyhásban hol az összes
gyermekkóron átesni volt szerencsém és
hová az éji órákon
villamosok síncsikorgása is elhantolt; pedig a
hatodik keresztutcából... azok a
típusok - hála a haladásnak - rég kivesztek a forgalomból
nem háborítván éji nyugalmunk
s hogy álmatlanságunkért már magunkra vessünk...
nyaralunk és kitelelünk
szöszmögünk és szemetelünk túlélve ezt meg azt
míg végül e sötétség sem riaszt
Nem rólam
Valójában nem rólam van szó
csak a személytelen lehetoségekrol amelyek végül száraz porral töltik fel
szemeinket-szánkat és összemossák az égtájakat.
Ok hazudták azt, hogy a mesék
rólunk szólnak, s most apró hajszálereket robbantanak a szemeinkben.
Makacs képekben térnek vissza
reggelente és katonás nyugalommal Távoznak, ha az asztal sarkára borulva
elalszom.
Nagyobb csönd marad utánunk, mint
ítéletvégrehajtó sortuz után.
Favágó
Bukott évek; csattanások Hasáb: dolök kétfelé Elveszített felemások Darabokban senkié
Ha már buktam, bukfencezem Jobbra, balra, hátra át Bukott bal és jobbik felem Bennem visszhang-csattanás
Huvös halom; determinált Önegymáson heverek Kívül mi bánt, belül mi bánt? Künn az egész, benn az egy
Végperceink lecsupálva Szálkákban is továbbél Vághatatlan törzsu fára Mosolyog a fejszenyél
Kuss
Szart sem ér már szavad Nyakadon a hurok Hírmondód sem marad S nem lesz utókorod
Pofázhatsz bármirol Szó már kevés ide Úgysem szól semmirol [Ne hidd, hogy összedol] A diktátorok hite
Utolsó felszólítás Kuss
Csitt, édes
Mit sem ér már itt a szó Szakadjon a kötél Létünk úgyis illanó Élni, mondd csak, mit ér
Mit számít e fecsegés Kacagjunk, az könnyebb Idonk úgyis oly kevés Sötét felhok jönnek
Utolsó vallomás Csitt, édes
Nyomaim
Hány hülye bohócszámra, hányféleképp Hány zavarban szereltem már hangom Hányingerrel hány száz szerep-fantom Tolük most rövid úton szabadulnék
Hiába. Ragadnak, mint cipotalpon a makacs, nyúlós kutyaürülék ha ábrándos sétáján belelép a ténfergo; s hogy ily nyomot hagyjon
minden lépte; nem errol álmodott. Ez lenne hát a nagy igazság hogy mindenki hagy valami nyomot?
Ha más nem, de ez a darab sár (bár nem saját) mégis tanúsítja hogy nincs út: se elore, se vissza
Bazmeg, ez egy szonett.
Vad-morzsa-sors
Cincálódom - ülepedek Zökke-nokkel, ezt is csak Befércelem: újra reped Megöntözöm: felszikkad
Ide Ó lóg - odaázik Magyarázatok nélkül Ittjártamból ami látszik Hullafoltként megkékül
Mu-életem botránykavics Fel-feldobott félkrajcár Kártyán vesztett pénzem hamis Úgyhogy te is rábasztál
Szerep kellett: rajtam ragadt Önkín-célú hajszámban Saját kataszTrófeámat Épp telibe találtam
Hiába
Erolködöm, hiába, hiába Nem látok a rendorkoponyákba
Töröm fejem kocka alakúra Hogy akarhat jót egy diktatúra?
Tanultam ideológiát Nem jó szolga aki kettot lát
Vezényszóra hihetek a pártba' Gumibot a karmesteri pálca
Leszarom az alapelveket Anarchiám magával temet
Nem érdekel, hol és hogyan végzem Párnák között, sitten vagy kötélen
Kocsmatöltelék
Kocsmatölteléknek Jók leszünk talán még Nekünk ez a kor csak Történelmi játék
Kocsmatölteléknek Kellünk hosi célra Nekünk ez a kor csak Történelmi tréfa
Kocsmatölteléken Gyoz az osi virtus Nekünk ez a kor csak Történelmi cirkusz
Kocsmatöltelékként Végképp elhasználva Nekünk ez a kor csak Történelmi lárma
Hagyjál, hagyjál engem Még inni
Külvárosi
Külvárosi utcasarkon Két iszákos harákol Nem kell ide forradalom Összedol ez magától
Összefog a szakértelem Fölméri a helyzetet Mely típusú gazdasági Összeomlás fenyeget
Megy tovább a móka Új sepro seper ki Ugyanazt szajkózza Ugyanaz a verkli [Megy tovább a]
Ezredvégi kokorszakunk Megépítve betonból Van egy gyönge teóriám: Mindenfélét lerombol
Minden tréfát megemésztünk Támadnak az adatok Önveszélyes állapotban Önmagamra szavazok
Propaganda
Jól muködött hazánkban A propaganda-gépezet Bár minden trükkjén átláttam [Bár nyakig ültünk mocskában] Ránk hazudott szépeket
Hiába a propaganda Be nem vesszük még egyszer Rossz, demagóg handabanda Jövotök nekünk nem kell
Nem veszünk be több dumát Nem vernek még egyszer át
Közép-Kelet
Törvénnyé tett tévedések Kelet-sarki éjszaka Üres évre üres év megy Ellenfele önmaga
Titkárnokok praktikáit [Öngyilkosok, alkoholisták Meddig turjük s mióta Meddig bírjuk s mióta Disznóságaiktól buzlik Hátországunk összeomlott] Közép-Kelet-Európa
Gazdasági osközösség Nyomorunkban verekszünk Némán turjük, hogy eldöntsék Mit akarnak helyettünk
Elbájoló leprafészek Büszke vagyok hazámra Mint öngyilkos idült részeg Süllyed lassú halálba
Kényszerhelyzet-állapot Tiszteljük a váll-lapot
El innen
Homlokunkon ott a vízjel S tudatunkba tetoválva Üdvözít egy eszmerendszer [Leninista eszmerendszer] Fejlodésünk netovábbja
Nem maradt ránk semmi Csak ehetetlen moslék Pofánkat kitömni Elorágott eszmék
[El innen, el innen a francba!]
Nem marad majd semmi Utánunk a szarból Mindegyikünk tudta Hogy a szarért harcol
Kézigránát
Kézigránát kell Kézigránát kell ide Elhajítani Belevágni mindegy mibe
Minek szenvedjem Ócska szerepben? Kinyírom magam Hullaszagom van úgyis
Nem tudok már tovább várni! Minden mindegy, jöhet bármi
Illemhely-szabály E rohadt kuplerájban "Élvezz, ne pofázz Így csapold a lázad!"
Hoscincér-halál Nem legenda vár téged Kisstílu barbár Azt mondják majd: "Kár érted."
Nem tudok már tovább várni! Minden mindegy, jöhet bármi
Nyűg
Nyug a testem, utálom Mér' tart rövid pórázon? Lassú gonddal mérgezem Halálig facsarva Nem kell család, nem kell gyerek Ha megdöglök, feledjenek Túl vagyok a tényeken S eltunök a francba
[Köztemeto Ne babrálja a hullámat senki]
Nem kell pénz és kényelem Inkább élek részegen Nem kell olcsó jótanács Mindegy, mivel áltat Mint felmetszett véredény Herdálódom könnyedén Minden percem rábaszás Mind csak üresjárat
Hazám
Azt mondják, hogy legyek kicsit Büszkébb magunkra De én utálom a fajtámat és Büdös a munka
(Hogy is lennék, mért is lennék Büszkébb magunkra Én utálom a fajtámat S büdös a munka)
Agóniánk improduktív Halálnemünk retrográd [Holtában is retrográd] Velünk pusztul, ami pusztít S rosszabb híján megy tovább
Megy tovább a balsors-játék Kockatánca mocsokmód [Kockatánca hazának] Megkopasztja, kit régen tép S ráken még egy utolsót [Tisztelhetek hazádnak]
[Az ám - hazám]
Nem játszunk már hosi halált Agóniánk elunjuk Véd az önként magunkra zárt Fegyenctudat-egérlyuk
[Itt ragadtam pont középen Jobb volt kinn és lenn Büdös van a sötétben Megorjít a csend]
Anyagcsere-zavarunkat Új elmélet magyarázza Vezényszóra ürítünk Az össznemzeti latrinákra
[Az ám - hazám Te mindenem]
Nem is
Vagyok, mivé terveznek Munkaero-portéka Perverzebbnél perverzebb Programoknak játéka
Szalonképes életre Gyomor-inger sarkantyúz Vidít néhány téveszme: Így leszek majd érdemdús
[Nem is bánom]
Mi ellen is lázadnék? Az egész csak egy rossz tréfa Káprázatos századvég Spórolhatok moslékra
Feltételes reflexek Táncoltatnak pórázon Kolhoz-idojük legszebb Napjaimmal trágyázom
[Nem is bánom]
Század
Bedöglött a század Minden perce leáldoz Tét nélküli szám vagy Százból egy se a százhoz Így ér véget majd a század Így ér véget majd a század
Számold fel a múltat Máglyára a verseket Egy síron túli korszak [..?] Így ér véget majd a század Így ér véget majd a század
Szemétdombon végzed Meg sem kérdik ki látta Hitler-barát képed Vigyorog a világra Így ér véget majd a század Így ér véget majd a század
Tetves
Tetves szülovárosomban kurva jó az élet Konfekcióemberek szobája mind sötét [Konfekcióemberekbol áll össze a kép] Musordoboz zabálja föl a szürke estéket Békén horkol, elégedett a dolgozó nép
Lepusztult kis vendéglokbe hányni jár a lélek Betompítva pálinkával tervez és rombol Éjfél után rendorjáror igazoltat, félhetsz Begazoltat téged is a szokásos kontroll
Fertőző
Nyomorunkban megtréfálnak [Terjeszkedo ragályfoltok] Korszakváltó járványok Egyszemélyes háborúban Magam elol hátrálok
Megbélyegzett éveinken Pohárnyomok pecsétje [Toxikáló pecsétje] Jeltelenül temetkezünk Idon túli szemétbe
Aki mindent elhitt S álmában sem lázadt Nem úszhat meg semmit S nem lesz magyarázat
Rögtönítél utó-tévhit Ellenjárvány elragad Felismerhetetlenségig Átdarálják arcodat [Nyilvántartják arcodat]
Elméleti ingyencsonton Rágódhat a maradék Átvészelve járványokat Néhány évre futja még
Se nem se nem hanem
Se nem se nem hanem Helyben kunkorodva Balra húz jobb felem A bal pedig jobbra
Idozített strófa Visszaszámlálódom Véghangjaim nyúzva Gyújtózsinór-dróton
Sorbapréselt hangok Egyenként halála Hosi halált haltok Kíntornán darálva
Halhatatlan lesz mind Ostinato-nóta Jobbra-balra leng-ring Helyben kunkorodva
|